2017. szeptember 2., szombat

Itt van az ősz, itt van újra

Ezer éve nem írtam.
Pedig sok víz lefolyt azóta a Dunán.... :)

Félix, a legkisebb óvodás lett, Rebeka, a legkisebb lány kezdi az iskolát. A legnagyobb pedig már a 3. évet kezdi egy 6 osztályos gimnáziumban Pesten. A nagyfiam idén fog felvételizni a középsuliba.
5 iskolásunk van mostantól...

Én jógát oktatok kismamáknak, anyukáknak és a suliban gyerekeknek. A főállású anyaságim mellett ez jó kis elfoglaltság.
De valószínűleg már csak egy évig, mert utána lassan nekem is vissza kell mennem a munka világába, ráadásul az egészségügybe. Huhh... kicsit félek tőle... :)

Idén a férjem cégének egyik nagyon olcsó üdülőjébe mentünk nyaralni, ezért egész sok üdülési kerete megmaradt neki, így több másik olcsó helyre is eljutottunk és még fogunk is menni idén.
Nagyon élvezzük a gyerekekkel együtt ezeket a 2-3 napos kis kiruccanásokat. Eddig nem nagyon volt jellemző, hogy ennyit utaznánk, ezért most ez a sok utazás kárpótol mindenkit a családban.

Már 5 és fél éves a legkisebb is, kb. egy hete már a biciklis ülést is leszereltem a biciklimről. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb már az életem.

A kamaszok száma növekszik, már hárman vannak, de valahogy úgy tűnik, hogy a kamaszokhoz jobban értek, mint a kisiskolás korosztályhoz, nem vészesek egyáltalán. :) Talán mert még mindig maradt bennem is egy jó nagy adag a kamaszkori ellenállásaimból? :)

Hát itt az ősz, kezdődik a suli a korán keléssel, a "csináld már a leckéd"-ekkel, a rohannom kell a szülőire, óvodába, jógaórára satöbikkel. Ha nem lennének még itt a fecskék, szerintem már totál a depresszió mélyén lennék... De most tervezek ez ellen konkrétabbat, majd mesélek róla később. ;)


2014. október 27., hétfő

Őszi kirándulás és fagyasztott vadnövény-teszt

Ma végre újra gyönyörűen sütött a nap. És mivel őszi szünet van, így itthon van az összes gyerek, ami csuda jó! :)
Szóval délután felkerekedtünk és elmentünk a közeli homokbányába kirándulni. Sajnos Helenának nem volt kedve velünk tartani, így ő otthon maradt. Ebből is látszik, hogy kamaszodik. :)
Odafelé láttunk lovakat és egy hatalmas pocsolyába dobáltunk köveket.
A homokbánya lenyűgözte a gyerekeket. Fel, le szaladgáltak a kis dombokon, lejtőkön. Viszont ősz lévén rengeteg szúrós, ruhába akaszkodós termés volt a fűben. Na, ettől volt nyafogás, sírás bőven. De legalább remekül el tudtam magyarázni a gyerekeknek, hogy milyen is az, amikor valaki letér a jó útról és akkor a sötét erő gonosz droidjai át akarnak minket csalni az erő sötét oldalára. (Mostanában nézzük közösen a Star Wars trilógiákat. :) Szuper, mert így legalább egy kicsit azt is át tudom adni nekik, amiben hiszek. :)
Gyönyörű volt a lemenő nap fényében a mindent átszövő apró ökörnyál. A gyerekeknek is tetszett.
Találtunk egy szár kukoricát, amiről leszedtük a még tejes kukoricát és azt falatoztuk.
Hazafelé a nagy pocsolyába Félix frankón belesett. Csupa sár és víz lett a nadrágja, bodyja, így gyorsan a hátamra kaptam és igyekeztünk minél hamarabb hazaérni.
Csuda jól éreztük magunkat. Ha Helena eljött volna, biztos mondta volna, hogy "Jujj, de szupi!" :)





Délben gyorsan kellett magamnak valami ebédet összedobnom, így most ki próbáltam a még nyáron a fagyasztóba elrakott üveges gyomnövényeket zöldturmixban.
Szuperfinom volt. Viszonylag könnyen ki tudtam szedni, kaparni az üvegből. Nem vette át a fagyasztó szagát. Jövőre igyekszem majd még többet eltenni. :)


2014. október 15., szerda

Kamasznak anyukája lenni

A nagylányom (12 és fél éves) elég rendesen kamaszodik. Szerencsére sokat olvastam erről, előadást is hallgattunk Vekerdy Tamástól a minap a férjemmel ebben a témában és egy picit még emlékszem is a saját kamaszkoromra, ezért engem egyelőre nem visel ez meg. Sőt, kissé perverz módon élvezem látni, ahogy a lányom előbb begubózik, majd nyitogatja a gyönyörű szárnyait. De egyelőre a szárnynyitogatás még odébb van, most a begubózás kezdődött el erőteljesen.

Szóval sok a sírás, mélabúság, "lustaság", álmodozás, hangos vihogás, zavart ugra-bugrálás, és bizony jönnek a rossz jegyek is.

Próbálok neki segíteni, de úgy érzem nem tudok. Hathatósan...
Marad a meghallgatás, ölelés, mosoly, megértés, kis engedmények.

Amikor először kérte, hogy szerezzek neki "szakembert", akkor az jutott eszembe, hogy kész, leszerepeltem, mint anya. Hát milyen anya vagyok én, hogy nem tudok neki segíteni, hogy nem tőlem várja a segítséget? Aztán eszembe jutottak az olvasottak (azt hiszem Ranschburg Jenőtől olvastam erről főleg), hogy ez a lényeg: a szülők megszűnnek, mint tökéletesnek hitt emberek és más példaképet keresnek maguknak a gyerekek, hogy kialakíthassák a saját világképüket, személyiségüket. Ehhez a szülőknek tökéletlenné kell válniuk, hogy le tudjanak szakadni róluk a kamaszok.
És amikor erre rájöttem, hogy ezért kell neki "szakember, aki tanácsot tud adni" és ezért nem tudok én neki segíteni, akkor nagyon megkönnyebbültem és boldog lettem, hogy a lányom ezeket így ki meri mondani és mégiscsak rám meri bízni, hogy az ő segítségét megkeressem. :)
Szeretem a lányom... :)


2014. október 12., vasárnap

A.S.Neill: Sumerhill

Nagyon nagy hatással volt rám A.S. Neill Summerhill című könyve. Még sosem volt ilyen nagy hatással rám gyereknevelésről szóló könyv. Vagyis ez nem igaz, mert Az elveszett boldogság nyomában című könyv hatására kezdtem el tudatosan kvázi 24 órában magamon hordozni a pici babáimat.
Visszakanyarodva a Summerhillhez: fantasztikus!
A lényege, hogy elvárások nélkül szeresd a gyereked. Annak örülj, hogy megszületett, él, létezik és abban segítsd, hogy önmaga lehessen. Ehhez pedig békén kell hagyni és amiben kell, abban segíteni. Persze kiskorában az igény szerinti szoptatás, hordozás nagyon fontos, de később nem szabad semmit sem rájuk erőltetni.
A.S. Neill egy ilyen iskolát hozott létre. A gyerekeknek nem volt kötelező órákra járniuk, de ha úgy döntöttek, mégis járnak, akkor már maguktól jártak és úgy sokkal hatékonyabban szívták magukba a tudást. Persze voltak, vannak szabályaik (az iskola ma is létezik, most Neill lánya vezeti), amit maguk a gyerekek és felnőttek közösen hoznak. Minden héten kétszer összegyűlnek és megbeszélik a dolgokat. ha kell szabályt is változtatnak. Minden gyereknek annyit ér a szavazat, mint a felnőtteké.
Neill sok frusztrációt arra vezet vissza, hogy mi felnőttek képmutatóan, álszentül megtiltjuk a gyerekeinknek, hogy maszturbáljanak, hogy rossznak, "mocskosnak" állítjuk be a szexualitást, de még akár a székletet, egyéb emberi "végtermékeket".
Náluk nem gond, ha csúnyán beszélnek a gyerekek, nem ez alapján ítélik meg őket.
Élni és élni hagyni. Ez az egyik fő jelmondatuk és az, hogy az egyik ember szabadsága ott ér véget, ahol a másik szabadságát sérti.
Nem várja el a gyerekektől, hogy dolgozzanak, hogy olyat csináljanak, amihez nincs kedvük.
Fantasztikus!
Viszont náluk van szakácsnő, takarítónők, stb.
Szóval amikor azon gondolkoztam, hogy nálunk hogyan lehetne ezeket az elveket alkalmazni, akkor rájöttem, hogy ha épelméjű akarok maradni, akkor mégiscsak muszáj némi "munkát" elvárnom a gyerekeimtől.
Így kb. hetente 1-2-szer leülünk, az egész család és átbeszéljük, hogy kit mi bánt, hogyan lehetne változtatni rajta. Az első alkalmakkor kitaláltuk a saját "törvényeinket" Ez még alakulóban, de úgy tűnik, hogy némileg hatékony.
Vannak kétségeim is, amikor pl a 4 és fél évesem száján ilyen szalad ki, hogy a "k.rva életbe!"
Szóval nem biztos, hogy most aztán mindent tökéletesen csinálunk, sőt, biztosan nem, de alapvetően egy felszabadulást érzek. Azt, hogy valahogy jobban működünk. Kevesebb a vita.
Nem, a "Kész van már a házid?" és hasonló kérdések még mindig nem kevesebbek, de meg nem mondom miért elviselhetőbbek számomra és a gyerekek számára is. :)
Egészen másképp állok most már a gyerekekhez, a gyerek"neveléshez", a valláshoz, a másik elfogadásához és még sorolhatnám.
Fantasztikus mintát kaptam Édesanyámtól a gyerekneveléshez a gyerekek kb. 3 éves koráig és utána egy nagy kérdőjel volt bennem és éreztem, hogy nem jól csinálom és sokszor csak tehetetlenül kiabáltam velük, magammal.
Kétségbeesetten kerestem olyan mintát, családokat, ahol úgy csinálják, ahogy jó, ahogy kell és főleg, amivel azonosulni tudok a szívem mélyén.
Ebben a könyvben találtam meg ezt és nagyon-nagyon boldog és hálás vagyok érte A.S. Neill-nek!
Sztancs Mira, neked is köszönöm, hogy általad és a családod által rátaláltam erre a könyvre.

Olvassátok el ezt a könyvet, mert hihetetlenül bénán írtam le a lényegét. Biztos vagyok benne, hogy senkit nem hagy hidegen, ami benne van. :)
3

2014. augusztus 18., hétfő

A világ legegyszerűbb és legegészségesebb "befőttje"

:)
Mi kell hozzá? Egy kellően elhanyagolt kert, pár üres nutellás üveg az előző életünkből, és egy fagyasztó.
Mert nem igazi befőtt lesz ám ez. :) Vad növényeket fagyasztottam le télire a zöld turmixomba.
Rájöttem, hogy nem azért nő ez a sok gaz minden erőfeszítésünk ellenére, hogy minket bosszantsanak, hanem azért, hogy éltessenek bennünket! Hihetetlen, hogy mennyit vagyunk képesek gürcölni, vagy pénzt fizetünk mindenféle salátáért, káposztáért, sóskáért, bio vagy nem bio zöldért, pedig csak a töredéke van bennük az ásványi anyagoknak, vitaminoknak a vadon termő ehető "gazokhoz" képest.
Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért nincs ez jobban elterjedve legalább a tudatosan étkezők körében?

Szóval fogtam magam, kimentem a hátsó kertbe. Szedtem egy csomó fehér libatopot, porcsint, csalánt, vörös és fehér herét, parlagfüvet, zsenge gyermekláncfűlevelet, juhsóskát.
A vastagabb szárakat nem szedtem le, hanem szépen, egyszerűen lehúztam, letépkedtem a leveleket róla. Aztán üres üvegekbe tömködtem és zsupsz be a fagyasztóba. Még csak meg sem mostam. Nem félek a "félelmetes, veszélyes" fertőzésektől. :)

Télen a zöld turmixomat fogom ezekkel dúsítani, mert azt vettem észre, hogy ezekből sokkal kevesebb is elég.
Még az a további ötlet fogalmazódott meg bennem, hogy varrok egy szép, egyszerű vászonzsákot és abba töltöm folyamatosan, hogy minél kevesebb helyet foglaljon a fagyasztóban. :)




Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan vegyem rá a gyerekeket is a rendszeres fogyasztására. A férjemet már meg sem említem... :)