…Mert neki is lehetnek, vannak szoptatási nehézségei.
Első kislányom 10 éve született. Szinte semmit nem tudtam a szoptatásról, főleg a gyakorlati részéről, annak ellenére, hogy orvosként végeztem. Az első hetekben, hónapokban meg voltam róla győződve, hogy kevés a tejem, mert a kislányom menetrendszerűen sírt a délutáni, esti időszakban és a szopizás sem vigasztalta meg, pedig ő akár órákat is képes volt komfortszopizni. Az Interneten kerestem támogatást és más anyukák addig-addig mondogatták, hogy higgyem el, nem a tejem kevés, hanem csak elfárad estére a kislányom, míg végül elhittem, én magam is megnyugodtam és egy hordozókendő segítségével átvészeltük végül is az első időszakot. Az, hogy mindig kicserepesedett az ajka a rossz vákuumképzéstől, ill. mindig kifolyatta a tejet a szája sarkában, szinte fel sem tűnt, pedig ő így küzdött meg az erős tejleadó reflexszel
Végül úgy belejöttünk a szopizásba, hogy amikor két év múlva az első kisfiúnk is megszületett, a kislányom is szopizott tandem a kistesójával együtt. A kisfiamat is igény szerint szoptattam és akkor már feltűnt, hogy rengeteget bukik, sőt, szinte hányt. Éjszakára mindig legalább egy, de inkább kettő frottír törölközőt kellett az ágyunkba előkészíteni, mert különben az ágyneműnket hányta volna össze a mellettünk alvó kisfiúnk. Ennek ellenére az átlagosnál jobban gyarapodott, ezért nem aggódtam miatta. Azt gondoltam, hogy mivel ő is szeretett komfortszopizni, a felesleget bukja ki. Előfordult olyan is, hogy a közelünkben lakó nagyi elvitte pár órácskára a kislányomat, hogy így segítsen nekem, de mivel tandem szoptattam őket, így kimaradt egy szopizás és jó kis mellgyulladás lett a vége, magas lázzal, influenzaszerű tünetekkel, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Ekkor még mindig csak azt gondoltam, hogy ez a tandemszoptatás miatt van, nem sejtettem, hogy nekem alapból több tejem van, mint amire szükségünk van.
Aztán megszületett a harmadik gyermekünk, egy gyönyörű kislány képében. Az első napokban még nem volt semmi gond, de amikor belövellt a tejem, onnantól kezdve majdhogynem egy rémálommá vált az imádott szoptatás. Először is nagyon erős volt a tejleadó reflexem. Olyannyira, hogy szegény kislányom rettenetesen fuldoklott minden egyes szopizásnál. Próbálkoztam mindenféle pozíciókkal, megkértem a még mindig szopizó kisfiamat, hogy először ő szopizzon és utána tettem rá a mellemre a kislányomat, de hiába, így is mindig fuldoklás, keserves sírás volt a vége. Ráadásul többször is tejcsatorna elzáródásom, illetve mellgyulladásom lett. Szegény pici lány, nem tudott egy jóízűt komfortszopizni sem, pedig szeretett volna, láttam rajta. Amikor megtalálta a kis öklét és elkezdte az szopogatni, hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, mert attól féltem, hogy ha hozzászokik, akkor túl hamar választódik el egy komoly sztrájk miatt. Meg is értettem volna, hiszen szörnyű volt még látni is a kínlódását az erős tejárammal, nemhogy átélni azt. Ám akkor már hivatalosan is szoptatási tanácsadó voltam, így teljesen tisztában voltam vele, hogy mit veszíthetünk, ha hagyom elválasztódni. Így mindig kivettem a kis öklét a szájából és kendőben hordozgattam vigaszként szinte egész nap. Ez elég is volt neki, nagyon szépen kiegyensúlyozottan nődögélt és kb. fél éves korára olyannyira meg tudott küzdeni az erős tejleadó reflexszel, hogy már nem fuldoklott, sőt, komfortszopizni is tudott végre!
Két év múltán újra egy gyönyörűséges kislányunk született és sajnos vele is megismétlődtek ezek a problémák: erős tejleadó reflex, félelmetes fuldoklások, és az emberből minden erőt kiszívó mellgyulladások. Volt egy holtpontom, amikor még az egyik szoptatási tanácsadó kollégámat is felhívtam telefonon tanácsért, vigaszért, és ki is mondtam neki, hogy őszintén szólva néha már olyan érzésem van, hogy nem érdekel már semmi, inkább elválasztom a kislányomat, minthogy ezt tovább csináljam vele. Persze tudtam, hogy ez őrültség lenne, csak türelemmel kell lennem és minden megoldódik majd. És így is lett, kb. fél éves korára annyira megerősödött és megügyesedett, hogy már komfortszopizni is vígan tudott. Ő is majdnem végig szopott a következő várandósságom alatt, egy hónappal a szülés előtt kellett sajnos hirtelen elválasztanom vérzés miatt.
Így történt, hogy az ötödik gyerkőcünk, ismét egy csodaszép kislány, ismét egyedül szopizhatott, nem kellett osztozkodnia a mellemen a nagyobb testvérével. Azt hittem, hogy akkor most nem lesz semmi gond, de tévedtem. Ismét túl erős volt a tejleadó reflexem és ismét volt pár mellgyulladásom is. Bár ekkor már beszereztem egy kézi mellszívót és volt, hogy annak segítségével sikerült megelőznöm pár tejcsatorna elzáródást. ( Nekem sajnos sosem ment a kézzel fejés.) De ekkor már nem estem kétségbe, mert volt tapasztalatom és úgy éltük túl az első fél évet, ahogy a nagyobbakkal is: figyeltem, hogy mikor kezd a kicsikém levegője elfogyni és akkor gyorsan levettem a mellemről, amikor beindult a tejleadó reflex, akkor szintén levettem a mellemről és egy textilpelusba fejtem gyorsan az erősen jövő tejet, rengeteget hordoztam kendőben és ha kellett, akkor a mellszívóval előztem meg egy-egy tejcsatorna elzáródást.
Amikor a hatodik babánkat vártuk, már fel voltam lélekben készülve az első fél év kálváriájára. Idén február végén született meg a kisfiúnk és amikor belövellt a tejem egy pár napig még nem mertem örülni, hogy nem fuldoklik Később már a férjemnek is megemlítettem és alig akartam hinni a szememnek. Pedig a nővére is szopizik még, tehát ismét részesei vagyunk a tandem szoptatás csodájának, ami ugye növeli is a tejmennyiséget. Amikor csak tehetem a „hátradőlős” pozícióban szoptatom. Eddig csak pár alkalommal volt szükség arra, hogy elővegyem a mellszívót, pedig jó előre eldöntöttem, hogy a hat gyerkőc mellett idő híján nem sterilen fejt tejecskéből szappant főzök a kisfiamnak, de olyan nehezen jött össze egy kis mennyiség is, hogy eltelt egy hónap is, mire sikerült ezt a tervemet véghezvinnem. Azóta sem volt szükség a fejőkére, a kisfiam több, mint szépen gyarapszik, csak nagyon ritkán nyel félre, de akkor sem vészesen, a kislányom is naponta kétszer szopizik jó nagyot és én valami hihetetlenül boldog vagyok, mert azt hittem, meg voltam róla győződve, hogy akinek korábban már több gyerkőcnél is meggyűlt a baja a sok tejjel, az erős tejleadó reflexszel, annak már mindig így lesz. De vannak még csodák, még ha kicsik is…az egyik most is itt szuszog rajtam a kendőben. J
