2011. november 27., vasárnap

Advent 1.

Remélem nem baj, ha itt reagálok a kommentekre is... :-)
Ma van advent első vasárnapja. Délelőtt egy ceglédi rendezvényen voltam, mint szoptatási tanácsadó. Sajnos anyuka nem sok jelent meg, de jót beszélgethettem az ott felsorakozott kézművesekkel, akik gyönyörűséges portékáikat árulták (volna, ha lett volna kinek), és nem mellesleg kipihentem a tegnapi nagy családi vendégség fáradalmait.
Szóval örülök, hogy megírtam a legutóbbi nyavalygós posztomat, mert nagyon sok gondolkozásra buzdított és úgy érzem, hogy a megoldás is kezd megszületni, legalább a fejemben.
Gabi, őszintén irigyellek azért, hogy ekkora keretetek van 1-1 gyerkőc karácsonyi ajándékára! Biztos vagyok benne, hogy nagyon fognak örülni a gyerekeitek és azt is olyan szívmelengetőnek érzem, hogy ilyen fontos számotokra, hogy tényleg azt kaphassák, amit igazán szeretnének.
A mi anyagi kereteink nemigen változtak, de sebaj. Azt beszéltük meg a férjemmel, hogy mindegyik gyerkőc kap egy valamit, amit nagyon szeretne, kb. 2-3000 Ft értékben. Nem kizárt, hogy ez Helenánál egy vámpír baba lesz (főleg, amióta egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy miről is szólnak ezek a vámpíros sikerkönyvek, ill. filmek, mint pl. az Alkonyat). Győző beleszeretett a bleyblade-be (először nem is értettem, hogy mit mond, ugyanúgy, mint a bakugánnál :-))). Emma még nem biztos, de lehet, hogy egy sellő barbiet kap, Lizit még nem tudom biztosra, Rebeka pedig egy mágneses rajzolókát, mert azóta is minden lehetőséget kihasznál, hogy fejlessze grafikusi vénáját, természetesen a falon. :-)
És ezek mellé kapnak pár saját készítésű ajándékot. Ez egyrészt azért nagy szó a részemről, mert ugye az én kézműves kreativitásom finoman szólva is minusz kettő, másrészt szeretném, ha szép lassan be tudnám vezetni az értékrendjükbe ezeknek a kézzel készített holmiknak a szeretetét, megbecsülését.Ugyanis én magam is csak mosanában döbbenek rá, hogy mit hagytam ki eddig az életemből...
Szóval így kap talán minden lány egy-egy gyöngyökből fűzött fülbevalót, nyakláncot, szalagokból és fakarikából álló tündérkarikát, a fiam autótárolót, és talán egy poi-nak nevezett tündérkarikához hasonló, csak fiúsabb játékot, saját illattal kézi készítésű ajakápolót, ha sikerül megvarrnom, akkor egy kis bábparavánt és még számtalan ötletet tornyosodik a fejemben, csak legyen majd időm rájuk. :-)))
Addig is ma összeraktuk közösen az adventi koszorút (Rebeka állandóan leszedte a már felrakott gyertyákat, de csak jót nevettünk rajta a gyerekekkel :-)) és várjuk, hogy elérkezzen annak az embernek a szülinapja, aki megmutatta a többi embernek, hogy mit jelent szeretni egymást. Ennek jegyében hóembergirlandot tervezünk készíteni és hóesést imitáló kis vattagolyókat.
Érzem, hogy nemcsak bennem, hanem a gyerkőcökben is ég a láz a kreatív foglalatosságok ígéretétől, ami szívünket, lelkünket is melengeti, miközben odakinn hideg és ködös idő van, de ennek most csak a szép oldalát látjuk a benti melegség miatt.

2011. november 12., szombat

Karácsonyi ajándékötletek

Kb. október végétől rendszeres fejtörést okoz nekem a gyerekek karácsonyi ajándéka. (Persze a férjemé, nagyszülőké, stb. is.) Három dologgal kell csupán számolnom: a szívemmel, az eszemmel és a pénztárcámmal.
Nem egyszerű feladat ezt a hármat összehangolni.

Ugyanis, ha a szívemre hallgatnék, akkor Helenának megvenném az egyik mostanában divatos vámpír vagy hulla barbie-szerű babát és egy modern táblagépet, Győzőnek egy érintőképernyős telefont és egy szelíd papagájt, Emmának egy igazi élő kiskutyát és talán egy igazi élő kisegeret is, Lizinek egy hörcsögöt és vagy 10 darab Filly pónit, Rebekának pedig egy gyönyörű kézzel varrt babát a Meskáról.

Amikor még én voltam gyerek (11 vagyunk testvérek!), anyukám mindig nagyon nagy hangsúlyt fektetett a karácsonyi ajándékokra. Év közben szülinapra, névnapra szerényebbek voltak az ajándékok, lévén, hogy 11 gyereket eltartani anyagilag nagyon nem egyszerű feladat. Karácsonykor viszont, mindig azt kaptuk, amire igazán vágytunk, még akkor is, ha emiatt anyukámnak kölcsön kellett kérnie. Így kaptam annak idején gyönyörű aranyhajú babát, majd "élő"babát, gitárt, versenybiciklit, sőt, ír hárfát. Már nagylány koromban is izgatottan vártam a karácsonyt és amikor megkaptam a hőn áhított ajándékot, mindig nagyon boldog voltam, igazán.
Ezekre az emlékekre alapozva szeretném megvenni a gyerekeknek az összes általuk említett, kunyerált ajándékot, mert látom, hogy nekik is milyen nagy öröm, amikor megkapják.

Ott van viszont az "ész" is: hát hogy tudnék már Helenának ilyen undorító hullababát venni? Most komolyan, mi abban a játék, milyen játék az, amiben egy baba vámpír vagy hulla? Számomra rémisztő gondolatok ezek. Meg normális az, hogy egy közel 10 éves kislány táblagépet kapjon? Ugyanígy egy 7 és fél éves kisfiú érintőképernyős telefont? Egyáltalán telefont? Hova rohan ez a világ? A papagájt nem tartanám rossz ötletnek, csak a drága férjem kategorikusan kijelentette, hogy ő nem tűr el egy hangoskodó madarat a házunkban, így muszáj az ő érdekeit is figyelembe vennem. Pedig nagyon jó lenne, ha egy kis felelősségre tudná nevelni az én kis bohém fiamat egy kedves kis állat, ha már nekem nem megy túl jól. :-)
Emma persze olyan kutyát szeretne, amelyik a házba is bejáratos, viszonyt annak hullik a szőre, és félek, hogy nem győzném takarítani a sok szőrpamacsot. Nem beszélve arról, hogy drága férjuram a benti kutyát is megvétózta már a legelső gondolat halvány szikrájának megjelenésekor. Az egér szóba sem jöhet lsd. a hörcsögös posztot. Ugyanilyen okból Lizi hörcsöge is ugrott. Filly póniból már van egy rakás, minek ide még 10 darab és Rebekának is van legalább 4-5 babája, de kedvenc minimum kettő.

És akkor még nem is írtam a pénztárcámról, ami kb. 2000-3000 Ft-ot tudna megengedni gyerekenként, az pedig ilyen karácsonyi kívánságok esetén édeskevés....

A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? Csináljak még nagyobb adósságot, vagy magyarázzam el a gyerekeknek karácsony napján újra, mint ahogy eddig mindig, hogy nekünk nincs sajnos túl sok pénzünk, mert építettünk egy gyönyörű szép nagy házat és jön egy újabb tesó is és ezért úgy el vagyunk adósodva, hogy kb. nyugdíjas korunkig törleszthetjük a részleteket, örülve, ha egyáltalán törleszteni tudjuk és még ételre is marad a kasszából?
Vagy hallgassak a szívemre, de kicsit csempésszem bele az eszemet is és akkor kisebb lesz a gyerekek csalódása viszont a növekvő adósság is?
Vagy vegyem komolyan a pénztárcámat, mert jövőre nagyon nehéz hónapok következnek kb. másfél évig anyagilag az új autónk miatt és ígérjem meg a gyerekeknek, hogy jövő karácsonykor már olyan ajándékokat kaphatnak, amire igazán vágynak? Így legalább a férjem egészségét óvnám, mert igazán őt stresszeli a családi kassza üressége. És akkor eszembe jutnak azok az emberek, akiknek még karácsonyfára, szaloncukorra sincs pénzük ilyenkor, nemhogy ajándékokra. Sőt még tüzifára se nagyon....

Számomra nagyon nehéz dolgok ezek, nehéz jól, okosan döntenem. Ti hogy csináljátok?

2011. november 8., kedd

Ideális korkülönbség

Egyáltalán létezik ilyen testvérek között?


Amikor összeházasodtunk a férjemmel, tervezgettük, hogy hány gyerkőcöt szeretnénk majd. A maximális szám a 6 volt és így azt találtuk több szempontból is ideálisnak, ha két évenként jönnek a gyerekek.
Egyrészt így 36 éves koromig megszülethet mind a hat (26 évesen szültem az elsőt), másrészt úgy gondoltuk, hogy egy két éves már tud járni, nagyjából beszélni, így nem lesz olyan nagy teher egy következő csöppség gondozása. És abban is bíztunk, hogy a két év viszont elég kicsi korkülönbség még ahhoz, hogy össze tudjanak nőni a gyerekek, azaz jó játszótársai lehessenek egymásnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számított az, hogy így újra GYED-en lehetek, ami több tízezer ft-tal több, mint a GYES.


A harmadik gyerkőc után én szerettem volna egy kicsit hosszabbat pihenni, mondjuk 2és fél, 3 év korkülönbség, de a férjem meggyőzött, így sorban, terv szerint jöttek a kis manók. Sok számításunk bejött és sok nem. Pl. tényleg nagyon jó játszótársai lettek egymásnak a gyerekek, kb. 1, másfél éves kortól már partner volt a legkisebb is sok játékban a többieknek. Érdekes módon a termékenységem is mindig kb. ilyen ütemben tért vissza, amit az is jelez, hogy Félix, 6. meglepetésgyerkőcként is majdnem két év különbséggel fog érkezni Rebeka szülinapjához képest. És örülök annak is, hogy 36 éves leszek ekkor, mert remélem, hogy még lesz erőm a tengernyi feladathoz, amit ennyi kis pulya ellátása jelent. Na és persze a GYED-en maradással járó anyagi számításaink is bejöttek, ami sajnos ebben a mai világban nagyon nem elhanyagolható.


Viszont tény, hogy pl Helena és Emma között 4 év különbség van, köztük van az eddigi egyszem fiúnk, és a két lány olyan jól eljátszik egymással, kimondottan lányos dolgokat, mintha csak két év lenne köztük. Másrészt az az igazság, hogy amióta először megtapasztaltam azt, hogy milyen elsöprő erejű az a szerelem, ami egy újszülött és az anyukája között szövődik, a már drága, tündéri és igazából még szintén kicsi, 2 éves tesó mellett, na azóta mindig olyan lelkiismeretfurdalásom van már előre is. Most pl. Rebekával. Olyan édes, pici, szopizó, még olyan picinek, törékenynek tűnik és az is.
És aztán tudom, hogy megszületik majd a még kisebb, még törékenyebb, még ölelgetni, hordozgatni valóbb, még többet szopizó kislegény és hirtelen Rebeka szinte nagylánnyá válik majd mellette. Hiába a sok tandemszoptatás, hiába a sok külön ölelés, sőt, akár külön szopizás is, azért ő már akkor a szememben egy önállóbb kis lény, akinek az jut az öccse mellett mégiscsak, hogy neki kell majd többet várnia rám és nem az öccsének. És tudom, hogy ez így van rendben, csak néha úgy érzem, hogy nem 2 év korkülönbséggel, hanem inkább 3 vagy 4.


Nem egyszerű a kérdés és nem is egyszerű a válasz. Talán nincs is "jó" válasz. Mindenesetre megpróbálom majd most is a lehető legtöbbet adni nem csak a két legkisebbnek, hanem mindannyijuknak.
A mostani két legkisebb

2011. november 5., szombat

Biciklizünk

Most az egyik "szuperanya" oldalamról írok, aztán persze "lebuktatom" magam. :-)

Szóval még húsvét tájékán megfogant bennem az ötlet, hogy kéne egy biciklis utánfutó, amiben két gyerkőcöt is tudnék fuvarozni. Nézegettem a hirdetéseket, licitálós oldalakat, és pár napon belül találtam is egy megfelelőnek tűnő darabot. Összesen 10-szer használták, csak pár karcolás a kerekeket védő alumíniumcsövön, két gyereket is elbír, max. 40 kg-ig és hátul van egy kis tárolórész is. Ja, és persze esővédő is van rajta.
Kb. 10-12 ezer forinttal volt így olcsóbb egy újonnan vásároltnál (amit nem sokkal a vétel után láttunk egy nagy barkácsáruházban), beleszámolva a postaköltséget is.
Nagyon könnyű volt összeszerelnem és persze rögtön ki is próbáltuk. A gyerekek odáig voltak a gyönyörűségtől! :-) Hamarosan ezzel jártunk oviba, boltba, suliba, sőt még a 20 kilós csirke- vagy nyuszieleséget is simán bírtam ezzel. A két nagy gyerkőc már tud biciklizni, így ők szépen jöttek mögöttem.
Eleinte Rebekát a hátamra kötve vittem hordozókendőben, aztán sikerült vennünk egy vázra szerelhető biciklisülést és azóta az az ő helye, amit nagyon-nagyon szeret.
Mára már a két iskolás egyedül hajt biciklivel a suliba, ami 20 perc gyaloglásról 5 perc biciklizésre rövidítette a menetidejüket. Sokáig én mentem elöl és hangosan kiabáltam hátra, hogy most miért teszem ki a  kezem, miért nézek jobbra, balra, stb. Aztán ők mentek elöl, felváltva és akkor előre kiabáltam, hogy "KisGyőző, már megint nem néztél be jobbra!", vagy "Helena, elfelejtettél jelezni!" Szerintem már messziről megismerte a város, hogy mi jövünk arrafelé... :-)
A legújabb, hogy most már a zenesuliba is bicajjal mennek egyedül, ami azért nagy szám, mert át kell menniük a 4-es főúton is. Szerencsére van egy lámpás gyalogátkelő, úgy tanítottam nekik, hogy ott menjenek, mert talán még az a legbiztonságosabb. De még így is elmagyaráztam nekik, hogy nem elég, ha zöld a lámpa, szét kell nézni rendesen, mert őrültek bármikor jöhetnek arra, akiknek semmi sem szent.
És még így is rendszeresen elmondok egy fohászt, amikor elindulnak, mert sosem lehet tudni, de valamit a Gondviselésre is muszáj 5+1 gyereknél bízni. :-)
Szóval Emmát (5 és fél) és Lizit (3 és fél) viszem az utánfutóban, Rebekát pedig a biciklis ülésben. Mindig megcsodálnak minket, ami néha már zavaró. A legviccesebb beszólás eddig az volt, hogy "Itt jön Máricsui!", aki állítólag egy szappanopera főszereplője és hasonló kis vontatmánnyal vitt gyerekeket. A legdurvább pedig egy anyától a fiának, hogy "Mondtam, hogy várj még, mert itt jön a riksás!" A leggyakoribb, hogy "De jópofa kis járgány, nekünk is kellene egy ilyen!"
Ma már a 24. hetet taposom Félixszel és rájöttem, hogy elvileg sík vidéken élünk, mégis vannak kisebb-nagyobb emelkedők a városban, amit nagyon meg is érzek, főleg ha ellenszélben kell tekernem.
Nem tudom meddig fogom bírni, de amikor nem muszáj, akkor már nem is használom az utánfutót, csak a biciklimet a gyereküléssel.
Szép időben, normál állapotban, nem nagy pocakkal tiszta élvezet a bringázás így, és komoly erőnléti edzéssel is felér, ami nem mellékes, hiszen fitnessz-terembe járnom, de még futni sincs időm a gyerekek mellett.

És akkor írhatnám, hogy milyen környezettudatosak vagyunk, meg sportosak, de őszintén szólva tisztán anyagi okok miatt döntöttem az utánfutó mellett. Kiszámoltuk, hogy kb. 1 hónap alatt megtérül az ára, mert egyszerűen nem bírtuk már fizetni a sok autókázással járó benzin, ill. most már dízel költségeket. Ha gyalog mennénk, akkor egyszerűen nem maradna időm a háztartásra, mert eléggé messze van a suli, zenesuli és főleg az ovi gyerektempóban.
Így aztán büszkén mutathatom a fényképet, hogy milyen zöld, meg sportos vagyok, pedig csak spórolni próbálunk...:-)
Tavaszi járat

Őszi járat

2011. november 4., péntek

Falfirkák

Már a legszófogadóbb első leányzó is szívesen rajzolt a régi kis lakásunk tapétájára, falára. Amikor először láttam, még vicces volt, de aztán már egyáltalán nem tetszett, sőt, utáltam a gyülekező sok csúfságot.
Később kisGyőző is szívesen alkotott, sőt, képes volt még 7 évesen is felvésni a falra, hogy "Rebeka". Persze tagadta, hogy ő lett volna a bűnös, de mivel az ő magasságában volt az írás és rajta kívül még csak Helena tud írni, így nem volt kérdés számomra, hogy ki volt az elkövető.
Emma legalább aranyos kis cicákat és hercegnőket rajzolgatott, csak sajnos nem csak a falra, hanem a szép fenyő komódokra is, jó alaposan belenyomva a golyóstollat a puha fába...
Lizi Emma példáját követte, sőt néha-néha még most is követi így 3 és fél évesen.


Ám Rebeka még ebben is kimagaslik a többi gyerkőc közül. Hihetetlen termékeny, "grafitisvénával" megáldott kis nőszemély. Persze a maga másfél évével még inkább komoly firkákat alkot, mint feliratokat, vagy képeket, de lassan nincs a házunk belső falai közül egy szűz felület sem.


Lehet, hogy én vagyok túl merev, de nekem ezek az irka-firkák a falon nem tetszenek, kifejezetten bántják a szememet. Próbálom a művészetet látni benne és főleg a művészt a gyerkőcben, de főképp az előbbi nem megy. Ezért is festem már nem tudom hányadszorra kis festőhengerrel újra le a falakat, hogy legalább halványítsam ezeknek az alkotásoknak a "ragyogását". :-)






Ez van, én már csak ilyen vagyok.... :-)