2014. október 12., vasárnap

A.S.Neill: Sumerhill

Nagyon nagy hatással volt rám A.S. Neill Summerhill című könyve. Még sosem volt ilyen nagy hatással rám gyereknevelésről szóló könyv. Vagyis ez nem igaz, mert Az elveszett boldogság nyomában című könyv hatására kezdtem el tudatosan kvázi 24 órában magamon hordozni a pici babáimat.
Visszakanyarodva a Summerhillhez: fantasztikus!
A lényege, hogy elvárások nélkül szeresd a gyereked. Annak örülj, hogy megszületett, él, létezik és abban segítsd, hogy önmaga lehessen. Ehhez pedig békén kell hagyni és amiben kell, abban segíteni. Persze kiskorában az igény szerinti szoptatás, hordozás nagyon fontos, de később nem szabad semmit sem rájuk erőltetni.
A.S. Neill egy ilyen iskolát hozott létre. A gyerekeknek nem volt kötelező órákra járniuk, de ha úgy döntöttek, mégis járnak, akkor már maguktól jártak és úgy sokkal hatékonyabban szívták magukba a tudást. Persze voltak, vannak szabályaik (az iskola ma is létezik, most Neill lánya vezeti), amit maguk a gyerekek és felnőttek közösen hoznak. Minden héten kétszer összegyűlnek és megbeszélik a dolgokat. ha kell szabályt is változtatnak. Minden gyereknek annyit ér a szavazat, mint a felnőtteké.
Neill sok frusztrációt arra vezet vissza, hogy mi felnőttek képmutatóan, álszentül megtiltjuk a gyerekeinknek, hogy maszturbáljanak, hogy rossznak, "mocskosnak" állítjuk be a szexualitást, de még akár a székletet, egyéb emberi "végtermékeket".
Náluk nem gond, ha csúnyán beszélnek a gyerekek, nem ez alapján ítélik meg őket.
Élni és élni hagyni. Ez az egyik fő jelmondatuk és az, hogy az egyik ember szabadsága ott ér véget, ahol a másik szabadságát sérti.
Nem várja el a gyerekektől, hogy dolgozzanak, hogy olyat csináljanak, amihez nincs kedvük.
Fantasztikus!
Viszont náluk van szakácsnő, takarítónők, stb.
Szóval amikor azon gondolkoztam, hogy nálunk hogyan lehetne ezeket az elveket alkalmazni, akkor rájöttem, hogy ha épelméjű akarok maradni, akkor mégiscsak muszáj némi "munkát" elvárnom a gyerekeimtől.
Így kb. hetente 1-2-szer leülünk, az egész család és átbeszéljük, hogy kit mi bánt, hogyan lehetne változtatni rajta. Az első alkalmakkor kitaláltuk a saját "törvényeinket" Ez még alakulóban, de úgy tűnik, hogy némileg hatékony.
Vannak kétségeim is, amikor pl a 4 és fél évesem száján ilyen szalad ki, hogy a "k.rva életbe!"
Szóval nem biztos, hogy most aztán mindent tökéletesen csinálunk, sőt, biztosan nem, de alapvetően egy felszabadulást érzek. Azt, hogy valahogy jobban működünk. Kevesebb a vita.
Nem, a "Kész van már a házid?" és hasonló kérdések még mindig nem kevesebbek, de meg nem mondom miért elviselhetőbbek számomra és a gyerekek számára is. :)
Egészen másképp állok most már a gyerekekhez, a gyerek"neveléshez", a valláshoz, a másik elfogadásához és még sorolhatnám.
Fantasztikus mintát kaptam Édesanyámtól a gyerekneveléshez a gyerekek kb. 3 éves koráig és utána egy nagy kérdőjel volt bennem és éreztem, hogy nem jól csinálom és sokszor csak tehetetlenül kiabáltam velük, magammal.
Kétségbeesetten kerestem olyan mintát, családokat, ahol úgy csinálják, ahogy jó, ahogy kell és főleg, amivel azonosulni tudok a szívem mélyén.
Ebben a könyvben találtam meg ezt és nagyon-nagyon boldog és hálás vagyok érte A.S. Neill-nek!
Sztancs Mira, neked is köszönöm, hogy általad és a családod által rátaláltam erre a könyvre.

Olvassátok el ezt a könyvet, mert hihetetlenül bénán írtam le a lényegét. Biztos vagyok benne, hogy senkit nem hagy hidegen, ami benne van. :)
3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése