2012. február 27., hétfő

A napsugarakkal együtt született meg Félix

Előző nap, szombaton klassz kis jóslófájásaim voltak, de ilyenek már hetek óta voltak, jöttek-mentek. Este még el tudtam aludni, aminek nagyon örülök, mert hajnali fél háromkor már olyan fájásra ébredtem, amiről egyből tudtam, hogy ez "az". Fél órát még sikerült az ágyban végiglélegezni, de 3-tól már nem volt maradásom.
Elkezdtem összepakolni a maradék szükséges holmimat, miközben a fájások bár nem rendszereződtek, de az intenzitásuk mélyült és összességében gyakoribbá is váltak.
4 órakor kértem a férjem, hogy hívja az anyukáját, induljon, mert 50 perc kell neki, hogy autóval odaérjen hozzánk vigyázni a gyerekekre. De kb. negyed óra múlva éreztem, hogy nem lesz időnk megvárni a nagyit, ezért felébresztettem Helenát, hogy ő vigyázzon addig az alvó tesóira, amíg a nagyi meg nem érkezik. Először nem nagyon tért magához, de kb. 5 perc múlva már kijött a nappaliba és mosolyogva leült a kanapéra, hogy beengedje a nagyit és szükség esetén megvígasztalja a felébredő Rebekát. Nagyon büszke voltam rá!
Kb. háromnegyed 5-kor elindultunk a kórházba a férjemmel kettesben. Még gyorsan előtte, két fájás között felhívtam a nagyit és szóltam, hogy már nem tudjuk megvárni. Aztán a saját anyukámat is felhívtam, mint mindig ilyenkor, hogy gondoljon rám, ránk.
Mivel éjjel volt még, gyorsan tudtunk haladni, de a fájások is elég gyorsan erősödtek. Fél 6 után öt perccel gurultunk be a kórház udvarára, majd felmentünk a legfelső emeletre, a szülőszobákhoz. Nagyon megilletődtem ismét, mondtam is a kedves és megértő ügyeletes szülésznőnek, hogy hiába ez a hatodik szülésem, ezt nem lehet megszokni. Fájt és sírtam és legszívesebben belebújtam volna a falba az idegen arcok elöl...
8 cm-es volt már a méhszájam, így rögtön a szülőszobába mehettünk és a "Föntiek" ismét elintézték, hogy a kádas, alternatív szobába mehessünk, immár ötödszörre. Ez volt az első nagyon megnyugtató dolog, az ismerős szoba. (Helenát, az elsőt még egy másik kórházban szültem, merthogy annak is egy külön története van, hogy hogy kerültem én ehhez az orvos-szülésznő pároshoz.)
A ctg alatt az ágyon ültem, vagy álltam, a férjem pedig profi módon tartott a fájások alatt, ezért tudtam csak túlélni azt a kb. 13-15 percet. A végén már alig bírtam ki, hogy önkényesen le ne szedjem magamról a gépet, maradék ruhát és "fejest ne ugorjak" a közben meleg vízzel megtelő kádba. És amikor végre bemehettem, ismét egy csodálatos megnyugtató érzés öntött el.


Már csak Erzsike a szülésznőm hiányzott. Mert hogy nem volt biztos, hogy beér időben, de 1-2 vízben végig élt fájás után meghallottuk a hangját és ez volt a harmadik mélyen megnyugtató dolog. Nekem Erzsike kicsit olyan, mintha arra az időre, amíg én a szülés alatt szép lassan begubózom a saját világomban, addig ő egyben az anyukám is lenne és az a biztos szakmai tudással rendelkező nő is, akire nyugodtan rábízhatom magam és a születendő kisbabámat.
Tudja, hogy én nem szeretem ilyenkor a felesleges beszédet, csak ott van és segít, miközben a férjem meg erősen tart és vizet ad, ha kérek.
Az orvosom most nem is volt ott, mert hétvégére elutazott külföldre, amiről tudtam is már csütörtök óta. Ezért a kitolásra az ügyeletes doktornő jött be, de rá csak halványan emlékszem, mert csendben csak állt ott, majd a végén gratulálva elment.
Szóval ahogy megérkezett Erzsike, úgy megérkeztek a tolófájások is. Megmondom őszintén, én egy ilyen üvöltözős nő vagyok. Mindig lehet tudni a hangomból, hogy hol tartok, a kitolás is mindig egyértelmű. Mindig elképzelem, hogy na, majd most nem fog annyira fájni, meg majd másképp állok hozzá, de mindig megtapasztaltam azt is, hogy ez nekem másképp nem megy, ilyen vagyok, így szülök és kész. Szerintem a férjem és Erzsike sokkal jobban elfogadja ezt, mint én magam... :-)
Talán a meleg víz hatására érdekes módon most több szünetet éreztem két tolófájás között, mint amilyenekre emlékeztem és ez ismét "fura" bizonytalansággal töltött el. (Pedig összesen 10-15 percig tartott a kitolás is.)
Attól féltem, hogy azért nem jön Félix, mert ő nem egy "tervezett" baba és biztos ez az utolsó visszatartásom. Ezért abban a másik világban, amiben már voltam akkor, elkezdtem magamban motyogni neki, hogy "Gyere, gyere, nem lesz semmi baj, gyere!" És jött is ügyesen, gyorsan.
Amikor megszületett a kis feje, az egy áldás volt, de sajnos gyorsan előbújt belőlem a parázós orvos felem, hogy "vállelakadás". Ezért elkezdtem Erzsikének mondogatni, hogy "Vigyázz rá, vigyázz rá!" Majd beugrott, hogy "Basszus, ne mondogass, hanem nyomj!" És nyomtam és szép ügyesen, teljesen megszületett a hatodik gyermekünk, egy új kis ember, egy új kis élet, akivel most már teljes a családunk. Gyorsan megfordultam a térdeplő, támaszkodó pozíciómból ülésbe és magamhoz vontam finoman Félixet a vízből. Nem sírt, csak pihegett rajtam, majd kis idő múlva azért nyüszögni kezdett. Ekkor volt vasárnap 6 óra 17 perc. (2012. február 26.)
Végtelen boldogság öntött el, halkan beszéltem hozzá, simogattam. Ha jól láttam a férjem szemébe ismét könny szökött örömében. Erzsike hagyta, hogy a köldökzsinór pulzálásának végéig a vízben maradjunk, majd a friss apuka vághatta el a köldökzsinórt. Odaadtam neki Félixet, engem pedig kisegítettek a kádból az ágyba. Erzsike ellenőrizte, hogy nincs-e sérülésem, de nem volt. A meleg víz és főleg Erzsike biztos keze ismét megvédte a gátamat. Ekkor visszakunyiztam a kisfiúnkat a férjemtől és közben megszületett a méhlepény is.
Amikor megnéztem, akkor az egy pillanatig éreztem, hogy kár, hogy terveink szerint ez az utolsó. De ez is csak egy halvány érzés volt, végig inkább az a hálás érzés dominált bennem, hogy szép volt, jó volt, elég volt. És örülök ennek az érzésnek, hogy "nem maradt bennem" olyan gyerkőc, akire vágynék. Bárcsak minden nő annyit szülhetne, amennyit szeretne, ha egyet sem, vagy egyet, akkor annyit, ha sokat, akkor annyit...
Egy órán keresztül hármasban lehettünk, Félix szépen szopizott is kb. fél óra múlva és innentől kezdve nagyon éber és nyugodt volt.


Ám kb. 1 óra elteltével már az új ügyeletes szülésznő jött, és szó szerint leszedte Félixet a mellemről, hogy elvigye felöltöztetni, mert kellett az alternatív szülőszoba másnak is. Ezt nagyon megértem, hiszen szültem már én is sima szülőszobában, "szárazon" és olyan a különbség számomra a két lehetőség között, mint mondjuk egy kakaós tejbevonómassza és egy finom, minőségi belga csoki között. Ha ez utóbbit megkóstóltad, soha többé nem vagy képes megenni a másikat...
Amilyen gyorsan csak tudtam egyedül felöltöztem, összepakoltam a cuccainkat, közben a férjem Félixszel ment, hogy ne engedje, hogy elvigyék az egy emelettel lejjebb levő csecsemőosztályra. Kérte ő is, és én is hangosan mondogattam öltözés közben, hogy "Kérem, ne vigyék el!", de sajnos kemény szívűek voltak és morcosan, mint egy kilós kenyeret elvitték a nyöszörgő kisbabámat.
Én egy nagyon harcos anyuka vagyok, de szülés után én sem vagyok képes 100%-ig kiállni a jogainkért.... Csak azt nem fogom fel, hogy egyáltalán miért van erre szükség???
Na mindegy... Egy takarítónéni levitt egy tolószékben az utolsó 5 ágyas szobába, majd amint kiment, a férjemmel rögtön indultunk Félixért a hosszú-hosszú folyosó túlsó végén lévő csecsemőosztályra. Ekkor még csak 1 órája szültem...
Bementünk és Félix ott feküdt teljesen egyedül, felügyelet nélkül egy kis szobában ébren egy kis kocsiban. Fogtam és szóltam a másik szobában lévő nővérkének kedvesen, hogy jöttem a kisfiamért, elviszem. Az volt a szerencsém, hogy a világ legjobb fej csecsemős nővére volt ott éppen, aki mosolyogva mondta, hogy jól van anyuka. Ez a nővér végig olyan kedves, mosolygós volt, segítőkész, megértő. Bárcsak mindegyik ilyen lenne, mint ő, sajnálom, hogy nem volt merszem hazainduláskor jól megölelni, megpuszilni és megmondani neki ezt...
Ezután besétáltunk a szobánkba, ott is szépen szopizott Félix. Én is jól voltam, de mivel túl korán kellett felkelnem, ezért kicsit szédültem, amikor kimentem a a szoba mellett lévő nem túl higiénikus wc-be. Izgultam is, hogy nehogy elájuljak, de szerencsére nem történt baj. Visszamentem és gyorsan magamba döntöttem közel másfél liter vizet. Így szép lassan feltöltődtem miközben a gyerekorvos érkezését vártuk.
Amikor ránk került a sor, ismét elsétáltunk a folyosó végére Félixszel, ahol az orvos megvizsgálta, 4440 grammnak mérte és mindent rendben talált. Nagyon nem örült, hogy haza akartunk jönni,de az a három tény, hogy orvos vagyok, szoptatási szaktanácsadó (IBCLC) és nem utolsó sorban 6. gyermekes anyuka megnyugtatta annyira, hogy elfogadja a döntésünket és természetesen az aláírásunkkal, hogy saját felelősségre jövünk el, hazaengedett.
Nem így az osztályon lévő ügyeletes szülész orvos. Azzal kezdte, hogy ugye tisztában vagyunk vele, hogy így ők egy fityinget sem kapnak utánunk az OEP-től és, hogy ekkora erővel miért nem szültem inkább otthon? Mindezt kioktató, sértődött stílusban, annak ellenére, hogy neki is elmondtuk, hogy ki vagyok, mi vagyok, és hogy megbeszéltük ezt előre az én orvosommal, aki nem mellesleg az osztályvezető főorvos, tehát az ő főnöke. Elmondtuk, hogy papíron szívesen ott maradunk, mert mi sem akarjuk, hogy anyagilag rosszul járjon az osztály, főleg, hogy még mindig nincs ilyen kód, hogy "ambuláns szülés", ami más országokban már régóta van ilyen helyzetek normális elintézésére. Erre szinte kiabálva mondta, hogy de akkor ha közben mi kirabolunk egy boltot vagy egy bankot, akkor ezért ő neki kell felelnie. Micsoda mély félelem, vagy nem is tudom mi lehetett benne, ha egy kollégájával így tudott viselkedni...
Lényeg a lényeg, saját felelőségre, aláírások után ő is hazaeengedett. Még megvártuk a gyerekorvos zárójelentését és dél körül tudtunk végre tényleg hazaindulni.
Annyi előnye volt ennek a hosszú várakozásnak, hogy közben sikerült találkoznom egy kismamatársammal, akit a dabasi ligás szoptatós baba-mama csoportból ismertem meg és nagyon örültem neki. Ő is aznap indult haza édes kis második lánykájával.
Itthon sütött a nap, a gyerekek pedig boldogan és izgatottan várták a kistesójukat. Rebeka először csak mosolygott, de kellett neki pár óra, míg magától megsimogatta Féixet. A többiek több órán keresztül könyörögtek, hogy kicsit kézbe foghassák a pici babát.
Félix éberen nézegette a tesókat és látszott rajta, hogy ismerős neki a nagy ricsaj, a hangok. :-)
Szépen, ügyesen szopizik, éjjel szinte végig éber volt, amire a méhemen belüli mozgolódásai alapján számítottam is... :-)
Már túl vagyunk az első másfél napon, volt kaki, pisi, büfi, meg minden ami ahhoz kell, hogy én, mint orvos is kicsit megnyugodjak. Rebeka is szopizott már párszor és örülök, hogy ügyesen elaludt este nélkülem az apukájával.
Hát ennyi...
Nagyon boldog és fáradt vagyok és végtelenül hálás az én drága egyetlen szerelmemnek, a férjemnek és az Istennek is!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Berta!
    Először is gratulálok a kis Félixhez, gyönyörű szép kisfiú. Köszönöm szépen, hogy leírtad a születését, rendesen meg is könnyeztem. Én már 17 hónapja szültem, de ahogy olvastalak, teljesen átéltem újra az egészet, és nagyon jó volt emlékezni. Üdv: Melinda

    VálaszTörlés
  2. Szívből gratulálok nektek!És minden elismerésem a tied hogy 2 nappal szülés után ilyen részletes beszámolót írtál.
    Jó egészséget nektek!Edina

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Szívből Gratulálok én is:) nekem 3-hónapos az 5. gyermekem Erik, nemrég volt és csodálatos tényleg!
    Sok Boldogságot és Egészséget Nektek!!!
    Gabi

    VálaszTörlés
  4. Drága Berta, szívből gratulálok, olyan szépen leírtad, olyan csodálatos lehetett. Igen, tudom, hogy nekem is szólt, hogy bár mindenki annyit szülhetne, amennyit szeretne... Gondoltam rátok aznap sokat, hogy milyen szép napot választott ez a kisfiú, akit boldognak hívnak, születése napjául. Az pedig tényleg döbbenet, hogy nálunk nem képesek normálisan szabályozni még a kórházi szülések finanszírozását sem. Ez az ambuláns szülés téma már olyan régi, és azon kívül, hogy csak ezt hajtogatják, hogy jaj, akkor nem fizet az oep, hát már mért nem fizet???? Az, hogy Félixet elvitték arra a kicsi időre, amíg visszaszereztétek, biztos valami beavatási szertartás volt, ha már mesebeli királyfiról van szó, meg kellett járnia a szinteket:), mielőtt eljutott a maga helyére újból.
    Millió ölelés!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszönöm a jókívánságokat, gratulációkat! :-)

    Drága Renáta! Ez a beavatás dolog egészen más megvilágításba helyezi a történteket, köszönöm, hogy leírtad. Azt viszont megjegyzem, hogy nekem sokkal, de sokkal fájóbb volt, hogy a kérésem ellenére elvitték tőlünk, mint az, hogy nehezen engedtek haza, még akkor is, ha a leírásomból nem így tűnt.
    Arra, hogy ki hány gyereket szül vagy nem szül, egy külön posztban írok, főleg mert őszintén szólva nem is tudom, hogy Te magaddal kapcsolatban mire gondoltál? :-)
    Puszi!
    Berta

    VálaszTörlés
  6. Drága Berta, végre én is eljutottam ide! Köszönöm, hogy elolvashattam egy újabb szép szülésed történetét!
    Sok kedves és jó emberrel találkoztál, de azért nem kímélt az intézményes rendszer sem. Az ügyeletes szülész egyszerűen nevetséges! Némi szarkazmussal azt is mondhattad volna neki: igen, épp bankot rabolni indultunk, csak közben beugrottunk szülni egyet.

    Isten hozta Félixet! Muszáj lesz őt is megismernem! :)
    Puszi,
    Iboly

    VálaszTörlés