2011. november 12., szombat

Karácsonyi ajándékötletek

Kb. október végétől rendszeres fejtörést okoz nekem a gyerekek karácsonyi ajándéka. (Persze a férjemé, nagyszülőké, stb. is.) Három dologgal kell csupán számolnom: a szívemmel, az eszemmel és a pénztárcámmal.
Nem egyszerű feladat ezt a hármat összehangolni.

Ugyanis, ha a szívemre hallgatnék, akkor Helenának megvenném az egyik mostanában divatos vámpír vagy hulla barbie-szerű babát és egy modern táblagépet, Győzőnek egy érintőképernyős telefont és egy szelíd papagájt, Emmának egy igazi élő kiskutyát és talán egy igazi élő kisegeret is, Lizinek egy hörcsögöt és vagy 10 darab Filly pónit, Rebekának pedig egy gyönyörű kézzel varrt babát a Meskáról.

Amikor még én voltam gyerek (11 vagyunk testvérek!), anyukám mindig nagyon nagy hangsúlyt fektetett a karácsonyi ajándékokra. Év közben szülinapra, névnapra szerényebbek voltak az ajándékok, lévén, hogy 11 gyereket eltartani anyagilag nagyon nem egyszerű feladat. Karácsonykor viszont, mindig azt kaptuk, amire igazán vágytunk, még akkor is, ha emiatt anyukámnak kölcsön kellett kérnie. Így kaptam annak idején gyönyörű aranyhajú babát, majd "élő"babát, gitárt, versenybiciklit, sőt, ír hárfát. Már nagylány koromban is izgatottan vártam a karácsonyt és amikor megkaptam a hőn áhított ajándékot, mindig nagyon boldog voltam, igazán.
Ezekre az emlékekre alapozva szeretném megvenni a gyerekeknek az összes általuk említett, kunyerált ajándékot, mert látom, hogy nekik is milyen nagy öröm, amikor megkapják.

Ott van viszont az "ész" is: hát hogy tudnék már Helenának ilyen undorító hullababát venni? Most komolyan, mi abban a játék, milyen játék az, amiben egy baba vámpír vagy hulla? Számomra rémisztő gondolatok ezek. Meg normális az, hogy egy közel 10 éves kislány táblagépet kapjon? Ugyanígy egy 7 és fél éves kisfiú érintőképernyős telefont? Egyáltalán telefont? Hova rohan ez a világ? A papagájt nem tartanám rossz ötletnek, csak a drága férjem kategorikusan kijelentette, hogy ő nem tűr el egy hangoskodó madarat a házunkban, így muszáj az ő érdekeit is figyelembe vennem. Pedig nagyon jó lenne, ha egy kis felelősségre tudná nevelni az én kis bohém fiamat egy kedves kis állat, ha már nekem nem megy túl jól. :-)
Emma persze olyan kutyát szeretne, amelyik a házba is bejáratos, viszonyt annak hullik a szőre, és félek, hogy nem győzném takarítani a sok szőrpamacsot. Nem beszélve arról, hogy drága férjuram a benti kutyát is megvétózta már a legelső gondolat halvány szikrájának megjelenésekor. Az egér szóba sem jöhet lsd. a hörcsögös posztot. Ugyanilyen okból Lizi hörcsöge is ugrott. Filly póniból már van egy rakás, minek ide még 10 darab és Rebekának is van legalább 4-5 babája, de kedvenc minimum kettő.

És akkor még nem is írtam a pénztárcámról, ami kb. 2000-3000 Ft-ot tudna megengedni gyerekenként, az pedig ilyen karácsonyi kívánságok esetén édeskevés....

A szívemre hallgassak, vagy az eszemre? Csináljak még nagyobb adósságot, vagy magyarázzam el a gyerekeknek karácsony napján újra, mint ahogy eddig mindig, hogy nekünk nincs sajnos túl sok pénzünk, mert építettünk egy gyönyörű szép nagy házat és jön egy újabb tesó is és ezért úgy el vagyunk adósodva, hogy kb. nyugdíjas korunkig törleszthetjük a részleteket, örülve, ha egyáltalán törleszteni tudjuk és még ételre is marad a kasszából?
Vagy hallgassak a szívemre, de kicsit csempésszem bele az eszemet is és akkor kisebb lesz a gyerekek csalódása viszont a növekvő adósság is?
Vagy vegyem komolyan a pénztárcámat, mert jövőre nagyon nehéz hónapok következnek kb. másfél évig anyagilag az új autónk miatt és ígérjem meg a gyerekeknek, hogy jövő karácsonykor már olyan ajándékokat kaphatnak, amire igazán vágynak? Így legalább a férjem egészségét óvnám, mert igazán őt stresszeli a családi kassza üressége. És akkor eszembe jutnak azok az emberek, akiknek még karácsonyfára, szaloncukorra sincs pénzük ilyenkor, nemhogy ajándékokra. Sőt még tüzifára se nagyon....

Számomra nagyon nehéz dolgok ezek, nehéz jól, okosan döntenem. Ti hogy csináljátok?

5 megjegyzés:

  1. Ez az ajándék kérdés nem egyszerű.Szívem szerint én is megvenném nekik az összes kinézett játékot,bár akkor a jézuska kamionnal jönne.A nagy mindent szeretne a reklámokból ami fiús játék,a kicsi mivel még nem sokat beszél nem mondja mit szeretne,ezért neki csak a reakcióját figyelem a reklámok alatt.
    Nálunk általában úgy van hogy kapnak egy-egy ajándékot ami csak az övék ,midig van mesekönyv és társas ami közös.Tavaly még kaptak egy konyhát is mivel szeretnek főzőcskézni,hát az telitalálat volt.A maradék kívánságokat elosztom a családban mert mindenki megkérdezi hogy mit vegyen nekik.Bár apukámék mindig maguktól választanak ajándékot és Levi az utolsó 3 alkalomkor plüsst kapott,igazán szép nagy macit meg ilyeneket.Csak az a baj hogy utálja az ilyesmit.
    Azoktól a szörnyű babáktól én is rosszul vagyok,de ha a gyerekeknek tetszik.
    Én most azt sem tudom hogy milyen lesz a karácsonyunk mert dec. 7.-én műtenek és nem tudom hogy mennyire jövök rendbe.Pedig ez a kedvenc időszakom,egyszerűen karácsonyimádó vagyok!
    Puszi Edina

    VálaszTörlés
  2. Valahogy így csináltuk mi is régen (csak nem a reklámokat nézettük velük), de most már nem egyszerű, mert nem egyszerű ajándékokat kérnek. Drukkolok, hogy jól sikerüljön a műtéted és hamar rendbe jöjj! De ne vidd túlzásba, nehogy valami bajod legyen karácsony napjára! Ez most egy ilyen laza karácsony lesz. :-)

    VálaszTörlés
  3. szia!
    olvastalak babaszobán is és örülök hogy ismét megvagytok:)nekem 5-gyerkőcöm van az ötödik most 11-napos. szóval karácsony nálunk bizony a hőn áhított ajándékot kapják amikortól már meg tudják mondani mit szeretnének nálam ez komoly nagyon mert én sosem azt kaptam amire vágytam és bizony nagy csalódásként éltem meg, persze a toronyóra lánccal nem fér bele de úgy 20.000/ gyekőcig e tudok menni apával van erre egy külön keretünk minden évben őszre amit csak erre szánunk egy plusz bevétel (nem hitel abba nem mennék bele) és inkább a felnőttek kapnak csak valami jelképest. és igen nálunk is lesz vagy 4-darab hulla baba először én is jóó morbidnak találtam de mára meg lehet szokni kategória lett:D
    üdv, Gabi

    VálaszTörlés
  4. pl a nagylányom 16-éves ő monitort és könyvet kap, 13-évesem (szintén lány) 2-hulla baba, pendrive és könyv, 5-éves lányom 2-hulla baba, rajz készlet és elemlámpa gyerekeknek, 2 és fél éves fiam helikoptert, ninós autót rajzkészletet és szintén elemlámpát ez utóbbiak meglepik a pici fiam mivel még csak 1-hós ágynemű készletet kapott a többi kívánság a nagyiké:)
    remélem tudtam valamit segíteni:)
    Gabi

    VálaszTörlés
  5. Jaj Gratulálni akartam még a gyerekek neveihez az Emma és a Helena különösen tetszik!

    VálaszTörlés