Elegem van!

Néha elegem van. Mindenből és mindenkiből és nagyon. Szeretnék szabadságra menni, de mindenképpen olyan helyre, ahol nincsenek gyerekek.


Ma reggel a szokásos "Öltözz már kisfiam!", Induljatok már, mert elkéstek!"-kel kezdődött a nap, de ezt már megszoktam. Amikor viszont Emma elkezdett hisztériázni, hogy nem akar oviba menni, mert ott "szabályok" vannak (a miénkénél szigorúbb napirend és feladatok) és mindezt igazából azért, mert nem engedtem meg neki, hogy indulás előtt mesedvd-t nézzen, na akkor már kezdtem kiborulni.
Tekertem a bringával, az ülésben Rebekával, az utánfutóban Lizivel és Emmával és a pocakomban a pont félidős Félixszel és láttam, hogy hogyan szedik össze a kukások a kirakott szelektív hulladékot. És a meggebedés közben eszembe jutott, hogy én elfelejtettem kirakni a 3 és fél zsák papírt, műanyag palackot. Persze mire hazaértünk az oviból, már lekéstem azzal, hogy pótoljam a hiányt. Nagyon elkeseredtem, mert amikor fizikailag fáradt vagyok, akkor sokkal sötétebben látom a dolgokat, hamarabb kiakadok.
Megpróbáltam a férjemre fogni és sms-ben számonkérni rajta, hogy miért nem szólt időben? Ő meg szépen megírta, hogy szólt még a hétvégén, csak valószínűleg én nem figyeltem már megint rá eléggé. Áááááá.....!!!
A gyerekek lassan hazaértek és persze hozták a szokásos formát: azon veszekedtek, hogy ki miért nem várja meg a másikat, meg melyikőjük a nagyobb bunkó. Sikerült "frappánsan" lezárnom a vitájukat azzal, hogy mindketten bunkók. Jaj, olyan "jófej" vagyok, hogy sírni tudnék magamtól.
És én ilyenkor, amikor nagyon-nagyon fáradt vagyok van, hogy el is sírom magam. Egyszerűen a fáradtságtól. Régebben kétségbeesésemtől, de manapság már tudom, hogy ez csak egy ilyen nap, nem kell komolyan venni, csak valahogy át kell evickélni rajta. Ha sírva, akkor sírva.
Gondolkoztam rajta, hogy jó-jó, átevickélek én, de mi van a gyerekekkel, hogyan élik ezt ők meg? Nekik milyen ez a nap, amikor az anyjuknak éppen "elege van" mindenből, így belőlük is?
Biztosan nem jó! Sőt, nagyon lélekromboló lehet...
De mit tehetnék ilyenkor, hogy gyorsabban visszaálljon az életkedvem? Persze, tudom "szabadságra kéne mennem", magyarul sürgősen gyerekmentes programot kéne csinálnom mondjuk a rendrakás, főzés helyett.
Milyen könnyen hangzik, de fogalmam sincs, hogy hogyan oldhatnám meg konkrét emberi segítség nélkül?
Persze lehet, hogy csak annyit kéne, hogy amíg a kicsi alszik és a nagyobbak még oviban, suliban vannak, addig benyomni egy dvd-t a kicsit nagyobbnak, kikapcsolni a telefont és leülni meditálni vagy jógázni vagy imádkozni, vagy relaxálni, kinek hogy tetszik.
Legközelebb megpróbálom, ha eszembejut a nagy dúlás-fúlás közben. Ígérem. :-)